Az évek óta tartó szélmalomharc, a kormány által generált ellenségkép miatti gyűlölet középpontjai, kiégett, megkeseredett, nevetséges keresetükből megélni és jövőt építeni nem tudó fiatalok, középkorúak. Drámai ugrás a pályaelhagyó pedagógusok számában, nézzünk néhány saját történetet ennek okairól.
Lassan másfél évtizede (de inkább három) kitűnően működik Magyarországon a lakosság megosztása, ez történt most a pedagógusok harcának ügyében is. Akik ismerik a körülményeket, pontosan tudják, hogy a fizetés nevetséges, a munkakörülmények borzalmasak, most pedig végképp elveszett a jövőkép is. Ráadásul a kormány jó eséllyel a tiltakozások hatására alkotta meg a “bosszútörvényt”, amelynek elfogadására a mai napon készülnek. A 444.hu összeállítása sok mindenre rámutat, aki pedig ebben dolgozott, vagy dolgozik jelenleg, csak bólogathat.
Veronika 13 évig tanított a közoktatásban, ezalatt sokszor másodállásban is dolgozott, a státusztörvényt kísérő, tanárok elleni kormánypárti hangulatkeltés miatt azonban úgy érzi, hogy már nem tud tovább a szakmában maradni.
„Lassan olyanok vagyunk, mint a Kontrollban [Antal Nimród filmje] a BKV-ellenőrök, akiket mindenki utál. Őszintén csodálom azokat a kollégákat, akik ebben a satuban még nem roppantak össze, én sajnos igen”
– írta levelében.
„Egy hivatásáért élő pedagógus nem a társadalom megbecsült tagja, hanem annak ellensége” ebben a rendszerben, írta egy martonvásári iskola volt tanítója az oktatástól búcsúzó posztjában. „Lemondok a tanításról, arról a munkáról, amit szívvel-lélekkel végzek. A magam és még több ezer pedagógustársam jajkiáltása süket fülekre talált. Sőt! […] Mázsás terheket cipelve, gúzsba kötve nem lehet szárnyalni. Én viszont azt gondolom, hogy a tanító szabadság nélkül olyan, mint a madár szárnyak nélkül” – fogalmazott.
Az egyik budapesti elitgimnázium tanára pedig arról írt a pályától búcsúzó posztjában, hogy „tíz évemet adtam a jövő generációinak, rengeteget harcoltam, küzdöttem, sztrájkoltam, tiltakoztam értük, de minden erőfeszítésünk szélmalomharc volt csupán. Azt írta, hogy továbbra is szeretné, ha tükörbe tudna nézni, ezért nem kíván „többet asszisztálni ehhez a romokban álló, gyermekbántalmazó oktatási rendszerhez.”
Egy másik tanár levele, amit olvasónk küldött a 444-nek, így búcsúzott: „A következő tanévben én már nem leszek itt, a pályaelhagyó pedagógusok sorába állok. Ennek okai szerintem könnyen kitalálhatók, 29 éves vagyok, szeretnék jövőt építeni, jogosítványt szerezni, x éven belül gyermeket vállalni, ebből a fizetésből azonban nem lehet félretenni, felépíteni ezt az egészet, ezen a pályán nincs előttem egy megbízható jövőkép sajnos. Az osztályt nagyon megszerettem és most, hogy elmentek az iskolából, nem is jó érzés itt hagyni őket, ám sajnos magam felé is felelősséggel kell lennem és ez a jó döntés, bármennyire is nem érződik annak.”
Karina iskolai logopédus, jelenleg gyeden van, de mint olvasói levelében fogalmazott, „egy teljes hátraarc után soha többé” nem fog visszatérni az állami oktatásba. „Már gyászolom a szakmámat. A kormány a jövőmet rántotta ki a lábam alól” – írta.”
A státusztörvényt széles körben bosszútörvénynek is nevezik, ami mindenekelőtt elvenné a tanárok közalkalmazotti státuszát. A pedagógusszervezetek szerint a valós párbeszéd nélkül megalkotott tervezettel a kormány a tanárok közel két éve tartó ellenállását, hosszas polgári engedetlenségi mozgalmát és a sztrájkhullámot akarja elnyomni.
Miért is elfogadhatatlan a bosszútörvény?
- nem jelent valós béremelést;
- tovább korlátozza a tanítás szabadságát;
- és erőszakkal átalakítja, miközben nem javítja a munkakörülményeket.
Kedden reggeltől estig a státusztörvény megszavazása ellen, és az úgynevezett 7IGEN-es oktatási népszavazás mellett tüntetnek tanárok, diákok és civilek a Kossuth téren, miközben a politikusok bent ülnek majd a parlament padsorai közt és vitáznak.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!
